Két héttel a Vivicittá előtt volt alkalmam kipróbálni magamat egy futóversenyen. Több barátunkkal együtt elutaztunk a római maratoni futóversenyre. Ez volt az első alkalom, hogy beneveztem egy ilyen sporteseményre. Volt nevezési díj, kaptam rajtszámot is, csak a távot nem tudtam lefutni. Sajnos Olaszországban az a szokás, hogy ezt az 5 km-ert nem nagyon veszik komolyan. Ez azt jelenti, hogy bárki nevezhet erre a távra, akár futva szeretné teljesíteni, akár gyalog. A nevezési díj ellenére boldog boldogtalant beengedtek a pályára, hogy nem csak a lassú futókat hanem még a gyaloglókat és a nézelődő túristákat is kerülgetni kellett. Egy városnéző gyalogtúra kerekedett a meghírdetett 5 km-es futóversenyből. Nagyon csalódott voltam, hiszen ez lett volna az első ilyen megmérettetésem. 
Aztán az élet másként hozta…..
Tamás a férjem indult a maratoni távon, és a 34-dik kilométerénél tudtuk meg, (ez egy előre megbeszélt találkozási pont volt), hogy nagyon magasra szökött a pulzusa, és már-már feladni látszott. Akkor jött az isteni szikra, hogy beszököm hozzá a pályára és kísérem egy darabon, hátha sikerül lelket öntenem belé, vagy csak egy kicsit elterelni a figyelmét. Aztán úgy hozta a helyzet, hogy az utolsó 8 km-en vele maradtam, csak az éremosztó helyen tereltek le a pályáról. De ezután is utána szöktem, úgyhogy a cél utáni levezető métereket együtt tehettük meg:) Fantasztikus élmény volt!
Volt még egy kalandunk hazaindulás előtt.
Most már tudom, hogy sokmindenkivel megesik itt Rómában, hogy zsebtolvajok kirabolják. Hát sikerült nekem is díszíteni a népesek táborát. Mindez a repülő indulása előtt 3 órával történt. Egy 15 év körüli lány elkezdett betuszkolni minket a metróba, mintha attól tartana, hogy nem fér fel, majd mielőtt becsukódtak volna az ajtók, kiugrott a peronra. Ettől lett gyanús számomra. Rögtön a táskámhoz kaptam, ami addigra nyitva volt, és persze hiányzott belőle a pénztárcám. De a metro sajnos elindult, leszállni már nem tudtunk. A következő megállónál átszáltunk a másik irányba tartó metróra, és visszamentünk a helyszínre. Mi a nővéremmel a szemetesládákat vizslattuk, hátha bennük landolt a pénztárcám benne az irataimmal. Eközben Tamás visszament arra a helyre, ahol felszáltunk. És láss csodát, a mi kis tolvajunk épp ott szállt fel a következő metróra. Tamás utána iramodott és elkapta őt. A lány annyira megijedt tőle, hogy hiánytalanul visszaadta a tárcámat. Közben egy nyomozónő is volt a metrón, így a lány rendőrkézre került.
Tamás talpraesettségének és szemfülességének köszönhetően haza tudtunk jönni Magyarországra. Azt hiszem ez az utazás életre szóló emlékekkel gazdagított!
Kereső
Követők
